1. Nem ez lesz az egyesület neve, csak a topkit nyitottam így.
Pár szóban a csapatról:
alapvető cél, hogy a területek kezelőivel (ahol fellelhetőek) ill. a szabályozó szervekkel egyezkedjünk. Egyébként ez már folyamatban van, van közös listánk prominens zöld szervezetekkel, egyik srác elég aktívan egyeztet különböző nemzeti parkokkal és már társaságokkal is.
Útvonalakat szeretnénk kapni, amit a megfelelő módon tudunk publikálni, ill. pontosabb és reálisabb szabályzás próbáljuk elérni (akár a quadosokkal párhuzamosan is) az állami szerveknél.
Alku tárgyának az amúgy is szabályozott, de nem ellenőrzött és be nem tartott kötelezettségeinket érezzük, amikkel párhuzamosan a "közút" fogalmát és státuszát is szabályozni kell.
Emellett természetesen terepek, pályák kijelölését is lehetővé akarjuk tenni (pl. saját pályák kiépítését, ami most elég sok akadályba ütközik) azok számára, akik a keményebb terepeken szeretnék magukat kipróbálni.
Gyakorlatilag az a helyzet, hogy jogilag a földutak nagyon nagy része közútnak minősül és a közúti közlekedésnek megfelelő járművel (rendszám, érvényes műszaki, endúrógumi, stb.) lehet rajta közlekedni. Kivéve ha erdőben van - de hogy pontosan mi is az az erdő, azt igencsak "sokoldalúan" definiálják. Vagyis mindenkinek az az erdő, amit annak tart bárki is.
Ezt azonban rengetegen nem tudják, így például a szántóföld mellett kapára-kaszára kapó földműves - pedig azokon az utakon lehet motorozni - ill. az sem, aki szerint a lopott/rendszámnélküli vasat megvenni érdemes, mert "terepre jó lesz az is" - miközben ezek maximum krosszpályán lennének használhatóak.
Ha érdekel a téma bővebben gyere el bátran. Gyakorlatilag arról van szó, hogy próbálunk értelmesen kezdeményezni és megoldásokat felvetni, mert ha hőzöngünk és betartunk azzal csak azt érjük el, hogy a sokkal nagyobb nyilvánossággal és a divathullámmal (Szeretem az állatokat/növényeket/természetet és persze világbéke!) rendelkező a zöldek/sötétzöldek ill, a túlnyomórészt agyatlan és lusta államigazgatás villámgyorsan ránkhúzza a vizes lepedőt.
Szepy
g74 írta:
Helló!
A hétvégi KTM tesztnapon jöttem rá, hogy ez a "terep / természeti" motorozás igen jó móka+egyéb... Igazából azért voltam/vagyok távolságtartó a terephez, mert tisztázatlanok a terepmotorozás körülményei. Ha ez a kezdeményezés ez okból születik meg, akkor szívesen segítek. Pl:
1) talán jobb lenne az "Egyesület a fenntartható természeti motorozásért" név. Ez szimpatikus a gazdasági embereknek is (fenntartható fejlődés...) ill. a zöldeknek is?! fenntartható ill. tarthatatlan?! Bocs. Szóval valamiféle folytonosságot fejez ki?! „Ill. jobb tárgyalási pozíció.”
2) van egy elég zsír céges ügyvédünk, ill. ismerős ügyvéd, aki utánajárna ennek-annak.
Üdv. Gábor