KTM Klub

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Új vizeken a KTM

E-mail Nyomtatás

Szerző TeeJay - 2010. március 01.

KTM: Dakar helyett a Man-sziget

Érdekes hír látott napvilágot a Man TT honlapján: a KTM több kategóriában is elindul a legendás versenyen.

A KTM offroad motorkerékpárjaival az elmúlt évek, évtizedek egyik legjelentősebb márkájaként szerepel a köztudatban. A specializálódott osztrák gyártó számos cross- és endúró versenyen, nemzetközi bajnokságban szerepel szép eredményekkel, gyakorlatilag sok esetben a KTM-et kell megverni. A mattighofeniek neve az utóbbi években egybeforrt a Dakarral is, a tavaly bejelentett hír azonban, úgy tűnik véget vetett a KTM Dakar-szereplésének.

Az osztrákok azonban már évek óta próbálkoznak az utcai motorok között is, számos supermoto, funbike és roadster mellett néhány éve az RC8 sportmotorral lepték meg a világot. Ugyan pletykáltak a motor alapjaira épülő naked bikeról is, de ebből (egyelőre) nem lett semmi. Miközben a KTM további sorsát befolyásoló gazdasági döntés éppen zajlik, egy újabb érdekesség is felröppent a gyártó kapcsán. A Dakaron ugyan a jövőben nem indulnak, de egy másik legendás versenyen, a man-szigeti Tourist Trophy viadalon több kategóriában is rajthoz állnak az RC8 R jelzésű versenyváltozattal. A hírek szerint az osztrákok a World Superbike sorozat egyes versenyein is részt kívánnak venni, ugyan egyelőre csak egy motorral, amelynek a nyergében James Edmeades ül majd.

 

Forrás: http://onroad.hu/hir/uj-vizeken-ktm.html

 

A KTM cáfol

E-mail Nyomtatás

A múlt héten a szaksajtót bejárta a hír, miszerint a Bajaj átvenné a KTM irányítását. Az osztrákok cáfolják a hírt, bár nincs minden rendben.

 

 

Az Onroadon is beszámoltunk a hírről, amely szerint a KTM felajánlotta az irányítás átvételéhez szükséges tulajdonrész megvásárlását az indiai cégnek. Pénteken azonban „Back on track” címmel a KTM nyilatkozatot adott ki, amelyben cáfolta a fentieket. Bár a 2008/2009-es pénzügyi évben jelentős veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni az osztrákok, a cég helyzete stabilizálódni látszik. A 2009/2010-es pénzügyi év első negyedévében 17.056 motorkerékpárt értékesítettek, s bár ez 15%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban, az értékesítésből befolyt 110,7 millió euróval 3,6 milliós nyereséget termeltek. A közlemény továbbá tartalmazza, hogy a CROSS cégcsoport továbbra is fenntartja az irányításhoz szükséges 51%-os részesedését. Mindazonáltal a KTM Powersport AG egy rendkívüli gyűlést hív össze, ahol ismerteti további üzleti terveit: az eredeti hírben is szereplő 30-40 millió eurós tőkeemelésre ugyanis valóban szükség van. Ennek megvitatására február 26-án kerül sor.

 

 

Megérett az olasz narancs

E-mail Nyomtatás

Cairolival jó lóra tett a KTM, a 350-es vas pedig már az első versenyén bebizonyította létjogosultságát. Sűrű lesz a mezőny 2010-ben, Mantovában mindenki ott volt, aki számított. Helyszíni riport.

 

Szöveg: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. - Fotó: motorinfo.hu, Yamaha

Amíg idehaza tomboltak a mínuszok, és újra egy kiadós havazás rázta meg az országot, Olaszországban riadót fújtak az európai krosszelitnek. Mantova immáron 27. esztendeje jelenti a világbajnokság harcosai számára a téli álom végét, presztízs részükről a jó szereplés itt, más tétje nagyon nincs is a derbinek. Viszont mókának, és egy hosszú hétvégés programnak kiváló.

A KTM-ről szólt az idei felvonás, erre azért lehetett számítani. A 350-es konstrukció bejelentése óta mindenki erre a napra várt. Főleg az olaszok, hiszen imádottjuk, a krosszos Doktor, vagyis Antonio Cairoli már az osztrákoknál húzza a gázt. A címvédő, a Red Bull KTM és a De Carli csapat fúziójával kerülhetett a mattighoffeniekhez. Az adaptáció tökéletesre sikerült, hiszen életében először megnyerte a sztárkrosszt a szicíliai. De ne szaladjunk ennyire előre.

...

 

Tovább: http://www.motorinfo.hu/sporthirek/mx/2010/02/13/megerett_az_olasz_narancs/

 

A Bajaj a KTM-re feni a fogát... de hiába!

E-mail Nyomtatás

Az indiai autóipari óriásnak úgy tűnik, nem elég jelenlegi 30%-os tulajdonrésze az osztrák vállalatban: 90%-ot akar. Csak nem kap.

 

A válság eljöttével komolynak tűnő hírek kaptak szárnyra, melyek arról szóltak, hogy a KTM indiai kézbe kerülhet - a részvények 90%-át tervezte - és tervezi - felvásárolni a Bajaj Auto óriáscég, ezzel de facto megszerezve az osztrák vállalat feletti irányítást.

A korábbi elképzelések szerint az ázsiaiak két lépésben hajtották volna végre az akvizíciót, először - a már meglévő 30%-os részesedésük mellé további 21%-ot hozzátéve (51%), és ezzel többségi tulajdonosi pozícióba jutva, majd pediglen lényegében felvásárolva (90%) a narancsos márkát.

KTM 125 Race Concept - a hamarosan szériában is bemutatkozó új utcai 125-ös KTM-ek kifejlesztésében nagy szerepet vállalt a Bajaj (ejtsd: Bazsazs - bár olvasás közben nem kell kiejteni a szavakat).

Igaz, hogy a KTM "fennállása történetének legrosszabb pénzügyi évét zárta" 2009-ben, az idei szezont erősen nyitja, és kilátásai állítólag mégsem oly' borúsak. 110 millió eurós árbevétel-, és 3,6 milliós profit-növekményt várnak az első negyedévre az elemzők, s ebben a javulónak mondható, de még mindig roppant törékeny helyzetben adta ki a vállalat sajtóközleményét, egyben a fenti tételsorban leírt Bajaj-deal cáfolatát, melynek címe "A KTM osztrák marad."

Beszédes. A kommüniké beszámol arról, hogy a KTM Power Sports AG 30-40 millió eurós tőkeemelést kíván végrehajtani (a piacról finanszírozva), ami azonban összességében nem fogja jelentősen befolyásolni a tulajdonosi szerkezetet, hiszen a Mattighofen felett gesztorkodó Cross Industries részesedése így is 50% fölött maradhat.

Az osztrákok elsődleges és rövid távú célja az eladások ismételt pályára állítása, miután a tavalyi évben mintegy 15%-os visszaesést könyveltek el (összesen 17.056 példány világszinten a hivatalos adat).

 

 

Forrás:

http://www.motorinfo.hu/magazin/2010/02/12/a_bajaj_a_ktm_re_feni_a_fogat_de_hiaba/